Limagrain Europe

Prémium kukoricahibridek

a hazai klimatikus viszonyokra nemesítve

A tavalyi történelmi aszály hatására az idén rég nem látott mélységbe zuhant a kukorica vetésterülete Magyarországon.

A VSZT felmérése szerint a vetésterület 746 ezer ha körül alakult a 2023-as évben. Szerencsére az országos termésátlag a tavalyinál lényegesen jobban alakul majd (a betakarított terület 77%-nál 7,93 t/ha), de ebben a szezonban is voltak olyan területek, ahol az aszály idén sem kímélte a kukorica állományokat. Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyében 6,1 t/ha, Bács-Kiskun Vármegyében 5,8 t/ ha, Csongrád-Csanád Vármegyében csupán 5 t/ha körül alakulnak a termésátlagok. Sajnos az időjárás kiszámíthatatlansága, szélsőséges mivolta az elkövetkező években is jellemző lesz térségünkre. Éppen ezért cégünk évek óta kiemelt figyelmet fordít, a magas terméspotenciálon túl, a szárazsággal szembeni ellenállóságra a kukorica nemesítés során.

Európa szerte, 27 nemesítő állomásunkon és kutató laboratóriumainkban 500 kollégánk foglalkozik kutatással és fejlesztéssel, az elérhető legmodernebb technológiák alkalmazásával.

Büszkén mondhatjuk, hogy a Limagrain közép-korai és közép-késői kukorica nemesítési programjait magyar nemesítő állomásunk (Zsombó) kollégái vezetik.

Irányításukkal indult új kukorica nemesítési programunk a Danubia projekt. A Danubia hibridek nemesítése, tesztelése a Duna menti országokban zajlik, célzottan a közép-kelet európai piacokra. A projekt sikerének záloga, hogy a Danubia hibridek beltenyésztett vonalainak szelekciója hazai klimatikus viszonyok között zajlik.

Ennek köszönhetően a vonalak keresztezéséből születő

danubia pr 01

Termésstabilitásukra jó példa a három különböző klimatikus környezetben nyújtott teljesítményük (1. ábra).

danubia pr 03

 Válaszolva a piaci igényekre az idei évben két új Danubia hibridet vezetünk be, egyet a közép-korai (LG 31.350) és egyet a középérésű (LG 31.380) szegmensbe. Így a termelők egy szélesebb hibridszortimentből választhatnak, amennyiben FAO300-400-as hibridet szeretnének vásárolni.

danubia pr 04

 

LG 31.350

Szemes Fao 350-360

danubia pr 08

Az LG 31.350 az első generációs Danubia hibridek közül való, kiváló terméspotenciállal és egyedülálló szárazságtűréssel rendelkező kukorica hibrid. A hibrid, két száraz évjáratban nyújtott teljesítményét a 2. ábrán láthatják. Helyi és a világon minden nemesítőház által használt genetikai források felhasználásával nemesítettük, ezáltal a helyi körülményekhez nagyon jól alkalmazkodó hibridet kaptunk. Vastag, közepesen hosszú csövei vannak, melyen a szemsorok száma elérheti a 18-20-at. A hibrid csőeredési pontja állomány szinten rendkívül homogén, csőmérete kiegyenlített, szemei hosszúkásak, mélyen ülők.

danubia pr 05

2. ábra: Az LG 31.350 Danubia hibrid teljesítménye a konkurensekhez viszonyítva, két aszályos évben

mindenkinek ajánljuk aki,

  • a terméspotenciált részesíti előnyben hibridválasztáskor.
  • a termésstabilitást és a szárazságtűrést legalább annyira fontosnak találja, mint a terméspotenciált.
  • felismeri a helyi környezeti feltételekhez történő nemesítés fontosságát.
  • kimagasló terméspotenciál
  • kiemelkedően jó termésstabilitás
  • nagyon jó szárazságtűrés
 

LG 31.380

Szemes Fao 380-390

danubia pr 07

Az első generációs Danubia hibridek másik képviselője a portfolióban. A világon használt elit és helyi (közép-európai) genetikai források kombinációja. A szisztematikus nemesítői munka eredményeként egy nagyon jó terméspotenciállal, kiváló szárazságtűréssel és nagyfokú termésstabilitással rendelkező hibrid született. A 3. ábrán jól látható a hibrid kiemelkedő teljesítménye a konkurensekhez viszonyítva, két aszályos évjáratban. Generatív felépítésű, felesleges zöldtömeget nem nevelő, kompakt, tetszetős kukorica hibrid. Gyökérrendszere és szára erős, állományán belül a csövek tűzési pontja és a csövek mérete homogén, kiegyenlített. Szemein a kupanyomok rendkívül kifejezettek.

danubia pr 06

3. ábra: Az LG 31.380 Danubia hibrid teljesítménye a konkurensekhez viszonyítva, két aszályos évben

 Jó választás annak aki,

  • kompakt, de nagy terméspotenciállal rendelkező kukorica hibridet keres a középérésű csoportban.
  • olyan hibridet keres, amely akkor is bizonyít, amikor a termesztési körülmények rosszabbra fordulnak.
  • a termésstabilitás fontosságát szem előtt tartva választ kukorica hibridet.

A kukorica hibridek elismerésének helyszíne is fontos lehet a választás során. Köztudott, hogy ha egy hibridet az EU valamelyik országában elismernek, az értékesíthető az Únió többi országában is. Lássuk be, hogy egy kontinens különböző országai nagyon eltérő éghajlati és talaj adottságokkal rendelkezhetnek.

Danubia hibridjeink mellett a 2021-ben, Magyarországon regisztrált, ebből kifolyólag a NÉBIH által 2 éven át hazánkban tesztelt, LG 31.325 (Limagold) kukorica hibridünket ajánljuk még, amely szintén jól teljesít a hazai időjárási viszonyok között.

  • kimagasló terméspotenciál
  • egyedülálló szárazságtűrés
  • nagyon jó termésstabilitás
 

LG 31.325 (Limagold)

Szemes Fao 340-350

danubia pr 10

A hibrid kimagasló hozamának záloga a kiváló terméspotenciál (4. ábra), a termésstabilitás és a szárazságtűrés. Többek között azoknak a termelőknek ajánljuk, akik meg vannak elégedve a Limanova teljesítményével, de szeretnének egy újabb szintet lépni terméspotenciálban.

danubia pr 09

4. ábra: LG 31.325 (Limagold) terméseredményei mezoparcellás kísérletekben

mindenkinek ajánljuk aki,

  • Viszonylag korán szeret betakarítani, de a magas hozam lehetőségét sem akarja elszalasztani.
  • A termésstabilitást és a szárazságtűrést részesíti előnyben a hibridválasztáskor.
  • Egy kompakt, betegségeknek ellenálló, dőlésre nem hajlamos kukorica hibridet keres a korai szegmensben.

Minden termelő, a saját termesztési körzetében, a legversenyképesebben termeszthető kukorica hibridet keresi.
Bízunk benne, hogy az LG 31.325 (Limagold) és az új Danubia hibridek teljesítménye találkozik az Önök igényével.

  • kimagasló terméspotenciál
  • nagyon jó szárazságtűrés
  • kiemelkedően jó termésstabilitás
  • nagyon jó kezdeti fejlődés
 
danubia pr 11

Keressenek bennünket, segítünk választani!

Lépjen kapcsolatba területileg illetékes kollégánkkal

Területileg illetékes kollégáink szakértelemmel állnak rendelkezésére.