Termelői interjú no.13 - készítette:
A jó tapasztalatok okán idén 100 hektárra növelik a termőterületet erre a hibridre alapozva – tudtuk meg Kőrösi Róberttől, az IKR Agrár Kft. leányvállalatainak ügyvezetőjétől. A szakember azt is elmondta: az LG 50.479 SX jól tűrte a szárazságot, a szeptemberi betakarítás előtt nem volt szükség deszikkálásra, utána pedig szárításra sem, ami jelentős elem a költséghatékonyságban. Viszont közel 4 tonnás hektáronkénti üzemi átlagot sikerült elérniük, ami a helyi adottságok közepette szép eredmény. De beszéljen a részletekről Kőrösi Róbert.

– Gazdaságunkban (pontosabban gazdaságainkban, de a két cég nagyon szorosan összefügg, ezért a továbbiakban egyként említem őket) a szántóföldi növénytermesztés a fő tevékenység, ahol a kukorica és a búza dominál – bocsátotta előre Kőrösi Róbert. – Emellett napraforgót, repcét, szóját és árpát is termesztünk. A napraforgó vetésterülete idén 330 hektár, amelynek jelentős része EXPRESS™-toleráns hibrid.
1800 hektáron gazdálkodunk, vetésszerkezetünkben a kukorica és a búza egyaránt 500-600 hektárt foglal el, ezek adják a termelés gerincét. Emellett napraforgót, repcét, szóját és árpát is termesztünk, bár ezek területe évről évre változik. A repcét idén 180 hektáron díszlik, a napraforgót pedig 330 hektáron tervezzük vetni. Utóbbi esetében az "expresszes" hibridek egyre nagyobb arányban vannak jelen, mivel az első kísérletek kedvező eredményeket hoztak.

A szakember jelezte: földjeik rendkívül változatos adottságokkal rendelkeznek, ugyanis területeik Hejőbába-Szirmabesenyőn át a varbói dombságig húzódnak, így megtalálható náluk a homokos talaj, a kötöttebb síkvidéki és a dombos-lankás terület is. Az eltérő talajadottságok miatt a napraforgó termesztése nem mindig egyszerű feladat, mert a hozamokat jelentősen befolyásolja az időjárás és a termőhely jellege.
– Az EXPRESS™-toleráns LG 50.479 SX napraforgó hibriddel három éve dolgozunk. Bevallom, az első évben nem is terveztük a használatát, de más vetőmag elfogyott a piacon, így kényszerből vetettük el. Az eredmények viszont meglepően jók voltak, így a következő években növeltük a vetésterületet. Jelenleg a napraforgónk körülbelül fele EXPRESS™-toleráns hibrid, míg a másik fele hagyományos Clearfield®-technológia – magyarázta az ügyvezető.

Azt is elmondta, a napraforgót általában korán, április első illetve második dekádjában vetik el, ha az időjárás engedi és a talajhőmérséklet megfelelő, mert így nagyobb esélyt látnak arra, hogy természetes úton beérik a napraforgó így elkerülhető a deszikkálás. Az elmúlt két évben ezt sikeresen el is kerültük, ami jelentős költségmegtakarítást jelentett.
– Az LG 50.479 SX hibrid számomra legfontosabb tulajdonsága, hogy rendkívül dinamikusan fejlődik, de hosszú távú tapasztalatunk nincs még vele, ezért folyamatosan figyeljük a teljesítményét különböző talajtípusokon és termőhelyeken. Összességében idáig elégedettek vagyunk a paramétereivel – jelentette ki Kőrösi Róbert, aki az általuk alkalmazott termesztéstechnológiai elemeket is ismertette.
Mint elmondta, ősszel a területet mélyszántással készítették elő, majd tavasszal forgóboronával munkálták el a talajt. Az alaptrágyázás során 215 kg/ha pétisót szórtak ki, a vetéssel egy időben április elején pedig 150 kg starter műtrágyát juttattak ki a napraforgó alá. A kivetett magszám tavaly 65.000 szem volt.

A gyomirtást két lépcsőben végezték. Az első kezelés során 2,5 liter Racer gyomirtót és 1,5 liter Tender-t alkalmaztak hektáronként. A második gyomirtás az EXPRESS™-toleráns hibridek esetében egy 45 grammos Express-kezelést és 1 liter Pantera egyszikűirtót jelentett.
A növényvédelmet kiegészítik egy Viballa-kezeléssel is, ha szükséges. A gombaölő szereket csillagbimbós állapotban permetezik ki, általában 1 liter Priori® Gold-ot+ 2 liter Borosan Forte-t használnak, ami segít a gombás betegségek elleni védekezésben.
A betakarítás általában szeptember elején történik.
– Tavaly szeptember 5-én kezdtünk és a napraforgónk hozama kiemelkedően jó volt: 3,9-4 tonna/hektár tiszta nettó terméshozamot értünk el, 5-6 % víz és 46,3 % olajtartalom mellett. Nem tagadható ugyanakkor, hogy az éves csapadékmennyiség nagymértékben meghatározza a terméshozamot. 2023-ban összesen 870 mm csapadék hullott, míg 2024-ben csak 509 mm eső esett. Az eloszlás is fontos tényező: júniusban például 324 mm csapadék hullt, ami pont a megfelelő időben érkezett, így segítette a növények fejlődését. Idén ezidáig 25 milliméternél járunk, ami borzasztó kevés. Sajnos, a csapadékmennyiség csökkenése aggodalomra ad okot, mivel a talaj téli nedvességtartaléka egyre fogy és az előrejelzések szerint az elkövetkező hetekben sem várható jelentős eső – fogalmazott Kőrösi Róbert.

Kérdésünkre úgy fogalmazott: egyelőre nem terveznek jelentős változtatásokat a vetésszerkezetben, de folyamatosan figyelik az új technológiákat és hibrideket. A napraforgó esetében az a céljuk, hogy minél stabilabb terméshozamot érjenek el különböző talajtípusokon.
– Ez ügyben az LG 50.479 SX napraforgó eddig jól szerepelt, de még mindig kísérleti fázisban van, hiszen a hosszú távú eredmények csak több év után látszanak igazán. Továbbra is próbálgatjuk a határait és kíváncsiak vagyunk, hogyan teljesít különböző termőhelyeken és eltérő időjárási körülmények között – zárta mondandóját Kőrösi Róbert.
Az LG 50.479 SX jellemzői
Teljes körű peronoszpóra-ellenállósággal rendelkezik, melynek köszönhetően az összes, Magyarországon jelen lévő peronoszpóra rasszal szemben ellenálló.
Express™ 50SX® gyomirtó szerrel és a szélesebb hatásspektrumú, hatékonyabb Evorelle® Express™ gyomirtó szerrel egyaránt kezelhető. Terméspotenciálja és termésstabilitása kiváló, melyet több kísérleti hálózatban bizonyított. Kiváló példa erre, hogy a 2021-es IKR kísérletekben a linolsavas, Express™-toleráns hibridek közül egyedül az LG 50.479 SX tudott 5 t/ha-nál magasabb termést elérni a kísérletben szereplő hibridek közül.
További paraméterek:
- kiegyenlített növényállomány
- kedvező növénymagasság
- jó betegségellenállóság
- félig bókoló tányérállás
Ha felkeltette érdeklődését az LG 50.479 SX napraforgó hibrid, keresse a Limagrain kereskedelmi képviselőit!
Az Express™ és/vagy az Evorelle® Express™ az FMC Corporation vagy leányvállalatainak márkaneve és a jogtulajdonos engedélyével a Limagrain vagy leányvállalatai által felhasználható.
Az egyedi Clearfield®, Clearfield® Plus logó és márkanév a BASF bejegyzett védjegye ©BASF, 2025. Minden jog fenntartva.