PR Cikkeink

A repce érési folyamata a legegyöntetűbb állományban is elhúzódó. Az érett becők fala már kisebb erő hatására is könnyen felnyílik, ami a magok kipergését, végső soron terméskiesést eredményez.

pr 1 1Ennek oka az, hogy az érés során a víz távozik a becőből, a szövetek összehúzódnak (ábra A). Ezáltal a termésfal és a varratok között feszültség keletkezik, amely mechanikai hatásokra - jégeső, zivatarok vagy erős szél - a becők felnyílását eredményezi. Azonban egyes repcehibridek becőstabilitásában különbségek figyelhetők meg.

A genetikai kipergés-ellenállósággal rendelkező hibridek esetében (ábra B) a becők stabilabb felépítéssel rendelkeznek, ezért a hagyományos fajtákkal/hibridekkel ellentétben jóval kisebb mértékben fordul elő a becők felnyílása.

A Limagrain nemesítői már több, mint tíz évvel ezelőtt szelektáltak olyan vonalakat, amelyek keresztezésével a hibridek becőjében a termésfal és a varratok között sokkal erősebb a kapcsolat.

A berlini Huboldt egyetemmel közösen végzett vizsgálatok igazolták, hogy a becő felnyílásra nem hajlamos hibridek esetében átlagosan 1,5 Newtonnal nagyobb erő kifejtésére van szükség a becők mesterséges felnyitásához, a kipergésre hajlamos hibridekkel szemben.

A különbség jól latható, és az eredmény mérhető!

A legújabb mérési eredmények a keresztezési és szelekciós programunk sikerét bizonyítják, ugyanis az új LG hibridek - pl. CONRAD CL és LG ARCHITECT - további előrelépést mutatnak a becők stabilitása tekintetében.

pr 1 2A kipergés-ellenállóság a gyakorlatban azt jelenti, hogy a becők az érés folyamán jobban ellenállnak a fizikai hatásoknak, megnövekszik az optimális betakarítási idő hossza. A stabilan zárt becők megvédik a magokat a kipergéstől abban az esetben is, ha néhány napra fel kell függeszteni az aratást.

A kipergés-ellenállóságnak köszönhetően a Limagrain repcehibridek egy olyan genetikai védelemmel rendelkeznek, amelyek biztosítják, hogy a megtermett termés valóban a magtárba és ne a földre kerüljön.

Kipergés-ellenállóság mérhető előnyököet nyújt:
• Nagyobb termésbiztonságot
• A betakarítás rugalmasabb időzítését
• Kevesebb Betakarítási veszteséget

pr 1 3

A termésveszteség csökkentéséhez keresse LG ARCHITECT, LG ABSOLUT, ARSENAL, CONRAD CL és ARCHIMEDES hibridünk valamelyikét.

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.